Már 02

új család

Igen, a kép az aminek látszik. Ultrahang-felvétel.
Boldogság szerelem miegyéb^^
Egyenlőre persze a nehézségek vannak. A szülők ellenzését leküzdeni, ami nem könnyű, de mivel Rie és én is ugyanazt akarjuk, nem lehetetlen. Megteremteni a biztos hátteret, ez a másik nagy feladat, ami egyenlőre nagyon nehézkesen megy, de hiszek benne hogy sikerül, mert sikerülnie kell.
Most már két emberért felelek, és ebből egyik sem én vagyok;)
Biztos van aki elhamarkodottnak tartja, aki ellenzi, de nem érdekel.
Én boldog vagyok, és mindent megteszek hogy a lehető legbiztosabb és legboldogabb életet adhassam újdonsült családomnak!
Megvan az első tanítvány is, aki előre fizeti majd az órákat, ami nagyon nagy segítség. Jelentkeztem már iskolákba is tanárnak, remélem a vízum a héten mostmár belekerül az útlevelembe, mert már nagyon ideje lenne.
Elérkeztem oda, hogy nem érdekel milyen nehéz, nem érdekel mennyi kínlódással jár, akkor is megteremtem a szükséges hátteret, mégpedig rövid időn belül, hiszen szeretném ha párom látná, hogy nincs miért aggódnia.
Igen gyorsan jött, igen nehéz, de a legcsodálatosabb dolog a világon.
Apuka leszek^^

6 comments

Skip to comment form

    • WTF on 2008-03-02 at 22:44
    • Válasz

    Hú. Gratulálok, mindkettőtöknek. 🙂
    Sok sikert és kitartást a továbbiakban.

    • Dávid on 2008-03-03 at 02:32
    • Válasz

    hoppá
    Ha tényleg ez amit akarsz akkor óriási gratu, és sok szerencsét és kitartást kívánok!!!
    Azért megnéztem a naptárat hogy biztos nem maradtam le egy hónappal, de mivel ekkora időeltolódás nincs ezért nem lehet április elsejei tréfa 🙂

    • Anita on 2008-03-03 at 03:31
    • Válasz

    Halihó!

    Engedd meg, hogy így, ismeretlenül is gratuláljak Nektek, és hadd kívánjak sok boldogságot, mielőbbi vízumot! (Pár hete olvasom a blogod, a Bombagyáron láttam a linket. Mivel néhány éve rámtört a japán-mánia, és kijutni egyelőre nem fogok, egyszerűen muszáj olvasnom a blogot :))

    • Futyoke on 2008-03-03 at 15:14
    • Válasz

    Köszönöm mindenkinek^^
    Ahogy rendeződnek a dolgok, természetesen újra lesznek bejegyzések is rendszeresen, főleg mert bőven van miről írnom.
    Amíg azonban a kellő hátteret összeizzadom kis családomnak, sajnos nem tudok olyan rendszeresen írni. Idegesen nem megy na:D

    • Melko on 2008-03-04 at 20:32
    • Válasz

    Gratulálok Peti!

    Sok sikert és jó egészséget a továbbiakban is, drukkolunk itthonról.
    Közben tegnap hazajött Bálint barátom Tokyo-ból, este élménybeszámoló volt, egy kis extra japán csokis hurka alakú fánkkal 🙂 Nemtom mi a neve, de isteni volt 😛
    Ma este pedig Currys kockával marhapörit fogunk főzni, sárgarépával, vörösborral, hasonlóképp japán módra.

    Üdv nektek, aztán írj majd ha lesz idő rá!

    Melko

    • Orsi on 2008-03-07 at 23:57
    • Válasz

    Gratulálok a kis családhoz!
    Sok sok boldogságot! 🙂

Jelentkezz be az alábbi lehetőségek egyikével, katt és szólj hozzá:

%d blogger ezt szereti: