Már 28

Munka

Ma is voltam az uszodában. Nagyon izgi, nagyon élvezem, hű meg hú^^

A gyerkőcök ma már nem voltak olyan nehezek, bár azért még lehet velük izzadni rendesen, angolozáskor persze.
Ma rámbíztak egy kislányt, aki még egyáltalán nem tud úszni, és vele kellett mindenféle lubic-kófic gyakorlatokat végezni. Idővel rájött a természet hívószava is, úgyhogy el lettem kalauzolva a lány-wc-be, és mostantól oda is szabad bejárásom van, hiszen ha egy lánykának egyszer kell, akkor kell.
A gyerekek nagyon imádnivalóak, nekem meg jól meg kell gyúrjam a japán tudásomat, és akkor egy teljes idejű állás üti a markomat, ami nem lenne rossz^^ Remélem ennek is hamar eljön az ideje. Mondjuk jövőhét Kedden:D:D Rá kérdezni rá fogok, mert nagyon mondták az interjúnál, úgyhogy megkérdem, hogy akkor a teljes állással mi van. Addig jól benyalok egy nagy adag japánt (úgyis kell máshoz is) és akkor majd lehet nézni ámulni és teljes időre szerződtetni^^

Most kifújom magam, és pihenek, mára kidőltem. Esett is, ernyőm sem volt, és még sorolhatnám lol. De jó napom volt, a gyerkőcökkel a vízben, valahogyan minden gond elszáll. Kaptam dícséretet az egyik legszigorúbb úszótanárnőtől, hogy jól csinálom (ő bizta rám a kislányt aki nem tud úszni, úgyhogy gondolom nem csak bíztatásból mondta), az iroda-főnök (rajta kívül van még egy nagyfőnök, valami ilyesmi) is beszélgetett velem picit, letudtuk mikor jön fizu (hogy pontosan mennyi azt még nem, de majd eldől), következőleg a részmunkáról teljes időre való átállást próbálom keresztülhúzni. Élvezném is, és anyagilag is nagyot dobna. Közel a háromszorosa lenne.

Na egyenlőre ennyi^^

Jelentkezz be az alábbi lehetőségek egyikével, katt és szólj hozzá:

%d blogger ezt szereti: