ápr 10

102

Ha már a 101. bejegyzést is jelöltem:P

Ma nem sok dolog történt, “csupán” aláírtam egy szerződést Japán egyik legdrágább és legprofibb angol nyelviskolájával. Természetesen még hátravan egy háromnapos tanfolyás, meg egy röpke vizsga, de ez már a legkevesebb. Ha minden igaz, két hét múlva kedden már kezdhetek náluk is tanítani. Jövőhéten egy másik angol nyelvsulihoz megyek, ahol nagyoon kevés órában kell dolgoznom majd (ami jól is jön, mert kezdenek betelni a napjaim), viszont 2500-3000yent fizet 50percenként, ami azért rohadt jó.
Summa-summarum: Amennyiben minden úgy megy, ahogyan most indul, akkor Júinus végére már egy bruttó több, mint 350-es (yenben) fizetésre számíthatok, amiért persze éjjel-nappal dolgoznom kell, de nem igazán érdekel. Abból a fizetésből pedig mindent egyenesbe tudok már hozni^^
Párom nagyon akart már valami babás dolgot venni, vettünk hát disneys partedlit, sárgát, mert nem tudjuk fiú lesz-e vagy lány a babóca. Erre úgyis mindenképen szükség lesz, nem is drága dolog, és akkor végre vehettünk valami babásat együtt. Ez volt az új munkahely ünneplése^^

Jelentkezz be az alábbi lehetőségek egyikével, katt és szólj hozzá:

%d blogger ezt szereti: