okt 24

Kisember a kékfényben

Sziasztok! A kórházból jelentkezem, immár három napos vagyok! Juhhéé!! A cím pedig igazából kék fényben, és hogy miért is? Rögvest elmondom!

Ma, amikor apukám munkában volt, engem elvettek anyukámtól. Volt is nagy riadalom! Besárgultam!! Nem így születtem ám, rózsaszín voltam. Olyan voltam mint aki futott egy jó kört a ház körül. Aztán mára besárgultam. Anyukám azonnal írt is apukámnak, hogy baj van, mert valami nincs rendben velem, és nem engednek ki vasárnap. Apukám aki ekkor munkában volt, és éppen dicsekedett velem (ami de jó, híres leszek^^) nagyon elkezdett aggódni. Alig tudott valamit, csak azt, hogy édesanyukám szomorú nagyon és teli aggodalommal minden sor amit üzen édesapukámnak. (akár tetszik a helyesírás javítónak, akár nem, én akkor is édesanyukát és édesapukát írok, nem édesanyát és édesapát, baba vagyok, nekem szabad! totum factum punctum!)
Apukám elkezdett lázasan keresgélni, kérdezősködni, mi is ez a sárgaság. (japánul képzeljétek, oudan, tudom ám, mert félig japán vagyok!) Emlékezett rá, hogy ő sárgán született, de úgy tudta, akkor nem csináltak ekkora balhét belőle.
No de közben engem levetkőztettek, megvizsgáltak, végül betettek egy dobozba, amiben kék fény világít meg, ami jó meleg. Mostanra már be is pirosodtam tőle. Anyukám nagyon magányos, mert egyedül van a sötét szobában, apukám is magányos, mert egyedül van a lakásban. Mind a ketten nagyon aggódnak értem, és én meg szeretnék gyógyulni mihamarább, hiszen olyan sokat harcoltak értem, és annyira kitartóan védtek még a legnehezebb időkben is, hogy nem szeretném őket szomorúnak látni. Meg azokat sem, akik olyan odaadóan és kedvesen, jóságosan segítettek nekik a nehéz időkben, hogy megvédhessenek engem.
Időközben édesanyukám felhívta édesapukámat. Elmondta, hogy mi a helyzet, és hogy lehet, már holnap jobban leszek. Ha már holnap gyógyulgatok, szebb színem lesz, akkor már hétfőn hazaengednek. Nagyon szeretném, mert nagyon hiányzik az anyukám. Annyira aranyos, és olyan jópofán nevet, amikor vicces arcokat vágok. Apukámat még nem láttam sokat, róla annyit tudok egyenlőre, hogy nagy orra van és hogy állandóan mosolyog amikor engem lát. Remélem nincs baj a fejében, nem szeretném örökölni. Bár anyukám mondja néha, hogy apukám dilis ám, ne hallgassak rá, de ezt olyan szeretettel mondja, hogy még én is megmosolygom^^
Most elköszönök, mert vissza kell bújnom a kék fény alá. Amúgy kényelmes, én el vagyok itt is, csak anyut nem látom soha sehol, hiányzik.
Mindenki vigyázzon magára, no meg az anyukájára, mert a legfontosabb ember az életünkben^^ No és azért az apukákat se felejtsük el^^

Jelentkezz be az alábbi lehetőségek egyikével, katt és szólj hozzá:

%d blogger ezt szereti: