jún 06

Első hét

Nyitok pár képpel a múltkori beszámoló folytatásaként. Láthattok egy szentélyt, közel a toronyhoz, aztán a mögötte fellelhető felhőkarcolókat, esőben, egy kereszteződést és egy tetőt, amolyan japánosat, telezsúfolva vezetékekkel, légkondival, egyéb csövekkel. Nem a legérdekesebb képek, majd jönnek érdekesebbek is, addig is, íme:

Első hét. Miért is? Ugye új állásom van. Öltönyben kell rohangálnom ügyfelekhez (nem, nem porszívó), természetesen komoly üzleti tárgyalásokra. Amikor nem rohangálok, akkor az irodában kell kiagyalnom, hogyan tudunk a legolcsóbban eleget tenni adott ügyfél óhajának, sóhajának, ami nem is olyan egyszerű. Irdatlan mennyíségű technikai paramétert és konfigurációkat kell bevágnom, mindeközben angolul, németül és japánul kell beszélnem, írnom, olvasnom.
Japán legnagyobb cégei közül már nem eggyel volt szerencsém összefutni csupán egy hét leforgása alatt. Például a japán távközlési vállalat, az NTT egyik ágával.

Természetesen a japán-tudásom még messze sem elegendő az ilyen jelentőségű ügyfelekkel való tárgyaláshoz, bár néha azért én is be-be kapcsolódom, igaz még kezdő vagyok. Voltam a Kaszumigaszeki épületben, ami Kaszumigaszekiben (霞ヶ関) található. Számtalan felvonója közül, mi azt használtuk, ami a földszint után kb. a 17. emelet magasságáig meg sem áll. Mi a huszadik emeletre mentünk. Az egyik viszonteladónk irodája található ott, Japán talán legnagyobb számítástechnikai vállalat-szövetségének a tagja, és egymagában is egy országos óriás. Őket ellátni a kellő szolgáltatásokkal, hogy a termékeinket tényleg legjobb tudásuk szerint forgalmazzák, nem lesz könnyű, de legalább nem unatkozom.

A japánok elfogadnak elsőre, még ha van is aki elsőre nem tűnik túl barátságosnak, egy tárgyalás végére előbb-utóbb mindig meglágyulnak.

Két érdekes szokás, ami Japánban fontos (az öltönyön kívül):

1. Amikor először találkozunk valakivel, névjegykártyacsere. A kártyát nem eltenni, hanem aszerint kipakolni magunk elé az asztalra, ahogy a hozzájuk tartozó személyek leültek. Például, nekem balra van Szuzuki, középütt Nisikava és a jobbon Aszamura, akkor a kártyákat is eszerint helyezem el magam előtt. Ennek a célja, hogy ne keverjük össze tárgyalófeleinket, hiszen egy röpke bemutatkozás még nem vési a fejünkbe az arcokat és a hozzájuk tartozó neveket. Nem rossz rendszer, nekem sokat segít.

2. A vendég sose üljön az ajtónak háttal. ez régebbre nyúlik vissza, tudniillik régen, ha vendég jött a házhoz, biztonságát előtérbe helyezve, nem ülhetett az ajtónak háttal. Ugye nehogy a nindzsák besurranva, hátulról levágják. Én legalábbis ezt a magyarázatot kaptam japán munkatársamtól.

Mára ennyi, falatozom, aztán megyünk Kinsicsóba, van ott 100yenes bolt, és vásárolunk picit, munkámhoz kellékeket, meg itthonra poharakat, stb.

3 comments

    • -=RelakS=- on 2009-06-06 at 18:39
    • Válasz

    Névjegykártyás rész:
    Ez tényleg nem hülye ötlet. Mikor jön hozzám egy raklap vendég, pár pillanat, és már nem is tudom, milyen nevet mondott egyáltalán 😀

    Kinshichihou:
    Erről az ELO egyik leckéje jutott eszembe, amiben időjárást jelentettek, és Kinki chihou-ban talán esett, vagy ilyesmi. Nagyon nehezemre esett, hogy ne "kinn kicsi hó"-nak értsem 😀

    Hát sok sikert az új helyhez!

    • -=RelakS=- on 2009-06-06 at 18:40
    • Válasz

    Kinshichou: … jóvan, olvasni sem tudok 😀

    • WTF on 2009-06-06 at 22:33
    • Válasz

    Sziasztok!

    Az elsőre bizalmatlankodók későbbi megenyhülésében kap szerepet, hogy ki fia borja vagy? 🙂

Jelentkezz be az alábbi lehetőségek egyikével, katt és szólj hozzá:

%d blogger ezt szereti: